2013. február 23.

Interview

Kedves olvasók!
Kivételesen nem résszel jöttem - természetesen ez is fel fog majd kerülni délután folyamán -, hanem egy interjúval, amit Cassie készített velem. Köszönöm neki a lehetőséget, ez az első interjúm így sokat jelent! Akkor kellemes olvasást hozzá és remélem, várjátok már az új részt! Az utolsó kérdésnél kicsit elragadtattam magam, de ez vagyok én.
 Love, Diana

Miért kezdtél el írni?
Először is nagyon köszönöm a felkérést, ez az első interjúm, így nagyon sokat jelent. Kiskoromban sokszor kaptam azon magam, hogy filmeket nézek és közben továbbszövöm a történetet, vagy esetleg megváltoztatom. Lehet, hogy ez most érdekesnek és furának hangzik, de tényleg így volt. Eleinte csak pár fogalmazást írtam, és mivel ez az iskolában is kötelező, a többségét beadtam. Az irodalomtanár mondta, hogy van hozzá tehetségem, így elkezdtem más témában, hosszabb történeteket írni.

Ugye a női főszereplő Jade a Little Mix-ből, miért pont őt választottad, mi fogott meg benne?
Azt hiszem, ennél a blognál volt a legnehezebb a főszereplőt kiválasztani. A Stole My Heart-nál  - az első One Direction fanfiction blogomnál – számomra elsőre adott volt, hogy Selena lesz a főszereplő. A One Love-nál is szintén adott volt. Itt azonban elkezdtem írni a történetet, egy konkrét névvel – ami már akkor is a Jade volt – és miután elgondoltam, kit is keresek, ráakadtam a Little Mix-es Jade-re. Régóta kedvelem a bandát, és valaki olyat szerettem volna, aki hiteles a főszereplőhöz: számomra Ő az egyetlen, akit el tudok képzelni csendes, erős lányként. És külsőleg is ilyesfajta karakter után kutattam, mert szerintem elég különleges arca van Jade-nek (jaj, mennyi Jade szerepel ebben a pár mondatban).

Ha szoktál könyveket olvasni melyik a kedvenc könyved és miért pont az?
Természetesen szoktam, imádom a könyveket. Jelenleg nincs kedvenc könyvem, de nagyon szeretem Lauren Conrad L.A. Candy sorozatát és fantasy-t olvasok minden mennyiségben.

Ugye a történet  másik főszereplője a One Direction, miért pont őket választottad?
Két éve fedeztem fel a srácokat, tavaly nyár elején nyitottam meg az első blogomat róluk. Pár hónapig szüneteltettem ezt a témát, de úgy éreztem, hiányoznak. Azért választottam őket, mert szerintem eleget tudok róluk és ismerem őket ahhoz, hogy élethűen, magukhoz híven tudjam őket lefesteni az olvasók elé.

Milyen zenét hallgatsz még az 1D-nél kívül. Sorolj fel pár előadót!
Az 1D-n kívül szívesen hallgatom még Justin Bieber, Bruno Mars, Christina Aguilera, a Little Mix, Rebecca Ferguson, Shakira és Ed Sheeran zenéjét is.

A másik blogod Justin Bieberről szól, miért pont Justint választottad?
Ugyanazért, amiért a One Direction-t: úgy éreztem, eleget tudok róla ahhoz, hogy valósághűen lefessem Őt az olvasók elé.

A közeljövőben szeretnél másik blogot írni?
Jelenleg két blogom van, de gondolkoztam már egy másikon. Viszont, amíg véget nem ér a One Love, addig semmiképpen sem szeretnék belekezdeni, mert három blog nekem nagyon sok lenne.

Ki a kedvenc színészed/színésznőd?
Kedvenc színészem Johnny Depp, színésznőm Mila Kunis.

Szoktál egy-egy fejezet megírásakor zenét hallgatni?
Szinte mindig. Előre elhatározom magamban, milyen hangulatú lesz a fejezet, és ahhoz alkalmazkodva hallgatom a dalokat. Mostanában minden írásomnál Justin Bieber Nothing Like Us vagy Bruno Mars When I Was Your Man dalát hallgatom.

Csatolj egy képet a példaképedről és írd le, hogy miért pont ő a példaképed!
Shakira
Nem tudom, van-e olyan, aki nem ismeri Shakirát, de nekem kiskoromtól meghatározó személy volt az életemben. A zenéje sok mindenen átsegített, s vele egy olyan kultúrát, stílust ismertem meg, ami mai napig erősen jellemez. Csodálatos nő, aki rettentően tehetséges. Amellett, hogy énekel, táncol, hatalmas szíve van. Ahol tud, adakozik, minden jótékonyságra alkalmas pillanatot megragad. Számomra ezért példakép. Minden álmom, hogy egyszer olyan csodás és hihetetlen nő legyek, mint Ő. Sikeres énekesnő, és most már családanya is. Bátran mondhatom, hogy számomra Ő az egyetlen ember a Földön, aki tökéletes.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése