2013. március 9.

Chapter 07. - I'll take care of you

Kedves olvasók!
El sem tudom hinni,hogy ti tényleg vagytok nekem! Egyszerűen annyi erőt ad a sok támogatás, hogy úgy érzem, éjjel-nappal írni tudnék, és ez miattatok van! Nem győzöm megköszönni, próbállak mindig kiengesztelni titeket a várakozás miatt, remélem, sikerült is. Már megírtam a One Love folytatását is és mivel nem tudtam várni tovább, úgy döntöttem, felteszem ide a folytatást, hisz megérdemlitek. Kérlek szépen, ne nyakazzatok le, bár nem tudom, lenne-e rá okotok, de próbáltam jól alakítani a dolgokat, hisz innen már csak felfele vezet az út mind Jade, mind a többiek számára. A fejezetről annyit, hogy spontán ötlet volt az egész, méghozzá a Take Care - a csatolt dal is egyben - adott ihletet hozzá. Van benne egy rész, amit szeretnék bővebben kifejteni majd, mert nem tervezem, hogy ezzel vége a titkoknak és a furcsa dolgoknak. A hosszúságával nekem most nincs bajom, ezt ilyenre terveztem. A következő biztosan hosszabb lesz, emellett tervezek egy szemszögváltást is, hisz nem szeretném az egész történetet mindössze Jade szemszögéből végigvinni. Sokan rendeltetek fejlécet a héten, és ismét elmondom, hogy most tudom csak őket megcsinálni és elküldeni, annak ellenére, hogy volt időm rá, de a blogokkal foglalkoztam. Remélem ez nem baj, mert szívem-lelkem bele fogom tenni az összesbe, már csak azért is, hogy várnotok kellett! Akkor jó olvasást kívánok mindenkinek, véleményeket szívesen fogadok, és még egyszer köszönöm a támogatásotokat!
Love, Diana


Take Care
Ábrázatától vérem arcomba szökik. Nem tudom, miért, de rettenetesen izgulni és félni kezdek, pedig a fiú, aki előttem áll kellemes ismerős számomra. Szemei ugyanúgy csillognak, sőt, a hideg, csípős levegő miatt kipirosodott arca jobban kiemeli ezt.
A kis sárga papírdarabot, amelyre az üzenet volt írva lassan a zsebembe csúsztatom.
- Hol van most? – teszi fel ismét a kérdését, most már idegesebben. Nem értem hirtelen mérges viselkedését, hisz fogalma sincs, ki is Ő, valójában. És őszintén, én sem tudom, ki is már az a Chris, akit én megszerettem és megismertem.
- Nem tudom. – válaszolom halkan. Alsó ajkamat beharapva hajtom le a fejem.
- Ugye nincs itt? – erőszakosan kapja fel a fejem. Egyre jobban kezdek félni. A kávézós viselkedése és most ez azt sejteti, többet tud Ő a dolgokról, mint gondoltam. Hiába tagadja, most tisztán látszik, hogy emlékszik.
Gyengéden kapja el a kezét, s küld bocsánatkérő pillantást felém, ismét. Ez egy pillanatnyi elmezavar volt, de akkor is megijedtem.

- Zayn, mit tudsz róla? – éreztem, ahogy a szívem a torkomban dobog és a fülemben lévő vértől alig hallottam valamit. Össze fogok esni.
- Semmit. – vágja oda gyorsan, s húzza össze magát jobban.
- Ne hazudj! – nem kiabálok, de felemelem a hangom. Igen meglepi ez, elkerekedett szemekkel tekint rám.
Közben el is feledkezek Angel-ről, és mikor eszembe jut, reménykedek benne, magához híven fent ügyetlenkedik valahol.

- Hát jó. De ígérd meg, hogy nem akadsz ki! – bólintással jelzem, hogy nem fogok kiakadni. Aztán ahogy lesz, majd eldől, megtartom-e az ígéretem.
- Emlékszem. Mindenre, amit meséltél. – lassan kezd bele, de nekem ez a pár szó is sokat jelent. Emlékszik! – Azért viselkedtem furcsán, mert.. – nyeli el a szót. – közöm volt Chris-hez. Amiket meséltél, azok borzasztóak voltak és nem hiszem el, hogy egy ilyen lányt, mint te, hogy bánthatott valaki. Tenni akartam valamit ellene, ugyanazt, amit Ő is tett veled. Jade, kérlek, ne haragudj, de – mind a két kezemet megfogja. Közelsége először elbizonytalanít, majd mikor belenézek szemeibe, ismét magabiztos leszek. – vannak kapcsolataim és ezt nem hagyhattam. Chris-t megverték. Muszáj volt tennem valamit és nem láttam más megoldást a problémára. Kérlek, ne haragudj!

Kezemet egyszerre kihúzom szorításából. Könnyes szemmel állok az énekes előtt, aki szánja, bánja bűneit. Igazából én tartom hihetetlennek, hogy ilyet tett értem. Hisz alig tud rólam valamit ezeken a dolgokon kívül, és mégis kiállt értem. Reflexből törlöm le könnyeimet és lépek közelebb Zayn-hez, továbbra is enyhén sokkos állapotban.
- Köszönöm. – ennyit bírok kinyögni, aztán sírni kezdek. Szorosan húz magához, fejemet nyakhajlatába fúrom. Ez az a pillanat, amitől fogva megbízok benne, száz százalékig.
- Vigyázok rád, gondoskodom rólad. Kibírjuk ezt együtt.

Valójában semmit sem tudok róla, mégis biztonságban érzem magam vele. Mintha az a kis darab, ami nem volt meg a Chris-szel való kapcsolatomban, visszatért volna. Ennek ellenére sosem tudnék beleszeretni. Jelenleg senkibe sem tudnék szerelmes lenni.
Pár perc szoros ölelkezés után kezd kínossá válni a szituáció, ezért lassan elhúzódom a csillogó szemű énekestől, aki mosolyogva tekint le rám. Nem sokkal magasabb nálam, termete mégis tekintélyt sugároz.

- Segítsek a dobozokban? – máris mellettem terem, megfogva a nem épp’ könnyű, emlékekkel teli dobozt.
- Jadey, itt is.. – nagy csörömpölésre és Angel hangjára fordulunk hátra. A szőke lány teljesen letaglózva áll a ház ajtajában, szemeit Zayn-en legelteti. Miután eleget bámulta Őt, tekintete kettőnk között kezd járni. Valószínűleg Ő is olyannyira sokkos állapotban van, mint én pár perccel ezelőtt. De esküszöm, vannak utóhatásai, mert néha még most is szédülök.

- Zayn Malik vagyok. – a kapucnis fiú kedvesen nyújtja kezét barátnőm felé, aki egy flörtölős mosolyt ereszt. Megforgatom szemeimet, amit Angel egy kuncogással díjaz. Bár nem látom Zayn arcát, biztosra veszem, Ő is viszonozza a flörtös gesztust.
- Segítek pakolni. – néma csönd után Ő töri meg a légkört.

Hárman pakolunk, rendezzük el a dobozokat. Néha-néha Zayn és Angel felé nézek, akik egymást kémlelik. Na, itt lesz valami! Miután elpakolunk, mindannyian szétszéledünk. Zayn visszamegy a bandához próbálni, míg én és barátnőm a táncterem felé vesszük az irányt.

Érdekes ez a helyzet. Ott volt Chris, akinek a fél életem odaadtam volna, és nem tagadom, most is szeretem. Néha hiányzik és azon kapom magam, hogy rajta gondolkodom, de nem bírom elfelejteni. Fogalmam sincs, mi lesz most. Mi lesz, ha az életembe bekerül a One Direction – hisz így is elég bonyodalom történt már, pedig mindössze az egyik tagot ismerem – és esetleg semmi sem úgy alakul, ahogy azt a fejesek megtervezték? Szerintem egyikőnk sem hitte, hogy meg tudunk mi ezzel birkózni, de Zayn bebizonyította, hogy igen. Nem értem, miért bízom benne és miért engedem közel magamhoz. Talán mert törődik velem?

Az öltözőbe beérve azonnal feltűnik Angel arcán a mosoly, amit egy lapáttal sem lehetne levakarni. Egyre jobban hiszem, hogy vagy dilibogyót evett a lány, vagy esetleg valaki lett az ő dilibogyója.

- Mi az? Ennyire tetszik Malik? – csípősen kérdezem. Most Ő forgatja szemeit. Lassan kezdem bekötni a padon ülve a cipőmet. Sokszor van, hogy teljesen váratlan pillanatokban beugranak dolgok. Normális vagyok, de van, hogy egész nap mindössze öt kis szót mondogatok a fejemben: everything is gonna be alright.
- Nem, de helyes.- lazán teszi fel egyik lábát a fából készült bútordarabra, aztán szenvedve ugyan, de hamar végez cipője bekötésével. Angel-nek sosem ment a cipőkötés.
- Aha. - látványosan nyújtom el a szót. Ez csak én nem hiszem el, vagy mások szerint is hazugság szaga van?

Többet nem is beszélünk, csatlakozunk a többiekhez, akik lelkesen próbálnak új figurákat kitalálni. A mai nap nem a táncról szól, és a kőkemény próbálásról, hanem a figurákról.

- Figyeljetek, mi lenne, ha valami zenére próbálnánk összehozni a dolgokat, és nem csak úgy, találomra? – a nagy káoszban úgy érzem, el kell valakinek rendezni a társaságot. Miután ide-oda ugrálunk és két óra alatt szinte semmit, de tényleg semmit sem sikerült összehoznunk, itt az idő arra, hogy dolgozzunk.
- Oké! – mindenki egyszerre kiabálni kezd. A csapat extázisba jön. Engem állítanak középre. Nem vagyok vezéregyéniség, de ebben a nagy családban általában én rendezem el a konfliktusokat. Ha már körülöttem van elég, itt ne legyen!

Nehezebbnél nehezebb dalokat választunk táncra. Jól megizzadunk. A próba közepén leveszem a pulcsimat, majd a rádióhoz igyekszem, beállítva Justin Bieber As Long As You Love Me slágerének egyik verzióját.
A bokám rettenetesen fáj a sok munkától, de rezzenéstelen arccal, kőkeményen nézek az újabb feladatok elé. Hisz ez az álmom, ezért vagyok itt.
Az estig tartó próbák után én megyek ki utoljára teremből. Erőm nincs a rádiót kihúzni, lekapcsolom a villanyt és követem Angel-t az öltözőben.

- Mi volt az a kis flört Zayn-nel? – érdeklődve ülök le mellé a padra.
- Semmi. Helyes srác, de Jadey, neki te tetszel. – tudtam, hogy ugrat. Kizárt dolog!
- Viccnek is rossz. – ide-oda járkálva keresem a pulcsimat, ami még apukámé volt. Soha az életben nem vesztettem el, úgy vigyáztam rá, mint a szemem fényére. Ha rosszul vagyok, csak belebújok és érzem apa illatát, amitől egyszerre megnyugszom.
- Nem láttad a pulcsimat? – reménytelenül keresem a ruhadarabot.
- Szerintem a teremben hagytad. – szemem egyszerre felcsillan. Hát persze, a teremben levettem és ott hagytam! Ekkora feledékenyt!

Tudva, hogy sötét van már odabent és félek a sötétben, gyorsan indulok is vissza. Épp hogy meghallom Angel szavait, amelyeket kiabálva közöl.
- Én hazamentem, jó éjszakát!

Futva osonok be a terembe, ahol korom sötét van. Utálom a sötétet. Kilátástalanul szemlélek körbe. Annyi eszem sajnos nincs, hogy feloltsam a lámpát, ezért sötétben, kezemre hagyatkozva kutatok a pulcsim után. Mikor végre megtalálom, azonnal ki is ejtem kezemből. Tudtommal senki sincs már itt rajtam kívül, ezért is tartom érdekesnek, hogy megszólal a rádió. Drake dalának ismerős ütemeit vélem felfedezni. A fejemben dúdolom a szöveget, miközben továbbra sem tudom, ki van itt.
Unom már ezt az ’ijesszük meg Jade-et’, ’osonjunk Jade háta mögé’ játékot.

”You won't ever have to worry, you won't ever have to hide, you've seen all my mistakes, so look me in my eyes.” – ahogy a hang felerősödik, rájövök ki az.

Sejtésem sincs, az elmúlt napban miért kezdett foglalkozni velem. Bambán állok a sötétben, átadva magam a dal ritmusának. Két kéz fonódik derekam köré, lassúzásra invitálva. Annak ellenére, hogy nem látom partnerem arcát, ügyetlen lépéseiből lejön, mennyire bizonytalan. Szerencse, hogy énekes a srác és nem táncos, mert egy fontot sem adnék az Ő tudásáért.
Látótávolságom gyakorlatilag a semmiig terjed. Magam elé meredek, továbbra is a dal ritmusára ringatva testem. Néha-néha éneklek pár sort. Biztonságban érzem magam.

Támadóm közelebb húz magához. Fejem erős vállára hajtom, s csukott szemmel élvezem tovább a pillanatot.
- Adjunk egy esélyt ennek. – suttogja halkan. Hangjának lágy ütemei éles késként szelik a levegőt. – Sajnálom, hogy beleavatkoztam az életedbe, de ezentúl muszáj lesz egymásra támaszkodnunk. Nem mondom, hogy szeretned kell, csak adj egy esélyt. Én nem vagyok olyan, mint Chris. – a név hallatára mély levegőt veszek, mire megsimogatja hátamat – Vigyázok rád. Olyan leszek, mint a bátyád. Megvédelek.
- Miért vagy ilyen kedves velem? – őszintén foglalkoztat ez a kérdés. A Bad Boy, akit oly’ sokan ismernek, teljesen más ember, mint amilyennek az újságok leírják. Csodálatos, hogy ennyi idő után törődik velem, pedig mindössze kiöntöttem neki a lelkem, és az egy éve volt. És emlékszik!
- Nem tudom. Megfogott benned valami és segíteni szeretnék. Ismerlek, vagyis az életed egy részét igen. Ezért akarok rád vigyázni. – továbbra sem tiszta az ok, amiért ilyen velem.

Engedem magam az érzésnek, és amíg a négy perces dal tart, csukott szemmel, átélve minden egyes ütemet lépegek jobbra-balra. Biztonságban vagyok. Vigyáz rám!

22 megjegyzés:

  1. Drága blogíró barátnőm ♥

    Jujj ez a rész határozottan a kedvencem lett ♥ Először is Rihanna dalát raktad be, és nekem ő az egyik kedvencem :) Aztán Zayn annyira édes volt...awww alig jutok szóhoz! Megismertük egy teljesen új oldalát ami engem határozottan lenyűgözött!! Komolyan egy ilyen Zayn mindenkinek kellene :D Ha tudod merre találok szólj, azonnal :P
    Szóval remélem a következő rész hamar jön, mert nagyon várom, amúgy kicsit megijedtem amikor Zayn és Angel flörtölt, kb ezt gondoltam: bakker nehogy már a ők jöjjenek össze, de megnyugodtam mikor azt mondta Angel,hogy Zayn Jadeyt szereti :)
    Így minden happy!

    Puszi, Dodó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, drága blogíró barátnőm!♥
      Nagyon köszönöm, hogy írtál! Rihannát én is imádom, kiskorom óta, csodálatos hangja van :D Istennő. Zayn-nek sok oldala van, ezt említettem már, így megismerhettétek a törődő, kedves oldalát is és nem csak a bunkó Zayn-t. Sajnos nem tudom merre találsz, pedig nekem is kéne egy, de sürgősen :)
      Igyekszem a következővel, bár lehet, jövő hétvégén nem leszek itthon, viszont akkor pénteken fog felkerülni a folytatás. Angel és Zayn – Ők legyenek egy külön titok, tervezek én valamit még velük, de nem, nem fognak összejönni. Vagy igen? Zayn amolyan báty Jade-nek, vagyis Jade így látja. Az meg, hogy Zayn mit érez, majd az Ő szemszögéből fog kiderülni.
      Fő a happy end, nemde?
      Love, Diana

      Törlés
  2. Hi, Shawty ♥!

    Válaszolva a fejezet előtti kis monológodra; nekünk, olvasóknak kellene köszönetet mondani a sok fáradozásért, amit történeteiddel hozol :) A One Love és ez is kiváló blog, kiváló írónővel :D Nem kérek reklamációt, ez az igazság ♥ :D S ez a kiválóság csak jobb és jobb lesz ;)

    A fejezet számomra annyira megható és érzelmes volt, hogy még most is a megfelelő szavakat keresem rá :) Imádtam, talán az eddigi fejezetek közül ez a kedvencem :D Jade karaktere egyre jobban kezd a szívemhez nőni, Angel-ével együtt :) Zayn pedig...nos, én még mindig olvadozok <3 ♥ Annyira édes és kedves srác, a fejezet végét vigyorogva olvastam :DD A védelmezés, óvni akarás olyannyira rá illik, én teljesen el tudom így képzelni :D Jade jól döntött, hogy elvállalta ezt a kapcsolatot :D

    Tűkön ülve várom a folytatást itt és a One Love-n is ♥ :D Ha jól emlékszem az előző fejezetnél kértem cserét és sajna még nem láttam a blogomat nálad :$ Nem azért mondom, hogy sürgesselek vagy ilyesmi, csak feltűnt :) Nálam már kint vagy ;)

    Szép hétvégét, túlélésben gazdag hetet kívánok ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, drága Mace!♥
      Ugyan már, nekem kell köszönetet mondanom, hisz mikor úgy érzem, nincs ennek értelme és most abbahagyom, erőt adtok. Köszönöm! Reklamálok, mert ez nem így van :D Igyekszem fejlődni, nem tudom, sikerül-e de próbálkozom.

      Nekem az eddigiek közül nincs kiköpött kedvencem, mindegyikbe bele tudok kötni, így nehéz is választanom. Jade karakteréről sok mindent meg tudtok majd és őszintén remélem, amire vége lesz a történetnek, mindenki szeretni fogja majd Őt. Zayn-ről elhiszem, hogy van egy ilyen énje, teljesen kinézem belőle, ezért könnyű is volt megírni a fejezetet.

      Már kiraktam a blogot, írtam hozzád a Stay With Me-re, a One Love folytatása pedig ma kerül fel.
      Kellemes hetet és további szép hétvégét számodra is!
      Love, Diana

      Törlés
  3. Drága,drága Diana!

    Reméltem,hogy Zayn lesz az aki Jade-hez ment. És emlékszik mindenre.:D És megbüntette azt a rohadékot. De örülök most. :D Főleg ez a Zayn mondata tetszett: "- Vigyázok rád, gondoskodom rólad. Kibírjuk ezt együtt"..:) Olyan aranyos és figyelmes volt.:) Ebbe az egy mondatba benne volt minden érzelem amit Jade iránt érzett.. Nagyon szépen felépítetted Zayn és Jade karakterét. Egyik kedvenc részem ez lett.:) Nagyon szépen kitudtad fejezni az érzelmeket. Szerintem Angel-nek tetszik Zayn,bár kinek ne tetszene?! Jade jól döntött,hogy elvállalta ezt a kapcsolatot,így legalább mindig lesz mellette valaki,aki megvédje. Azért remélem közelebb kerülnek majd egymáshoz. Nem tudom,nagyon tetszik nekem ez a Jade-Zayn páros. Remélem lesz köztük szerelem,de egyenlőre még semmit nem éreznék köztük. Talán Zayn felől egy kis szeretett,de Jade egyenlőre tartózkodik az ilyesmi fajta érzésektől. Fél még megnyílni valakinek,fél hogy ha megnyílik valakinek utána ott hagyta. Valljuk be a legnagyobb félelme a szerelem. De lehet,hogy ezt én látom rosszul. De én így látom.:) De talán erre a gyógyír Zayn Malik.:)
    Már tűkön ülve várom a folytatást! Mostantól beindulnak az események..:)

    Love,Eternal Dreamer

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Igen, sokan reméltétek és alapból is így terveztem, én is örültem. Természetes, hogy emlékszik, ki nem emlékezne? :D Erről a Chris-Zayn ügyről nem nyilatkozok, majd a későbbiekben kiderül, mi hogyan történt pontosan, és hogy mi is volt Zayn oka. Hoppá, a végén elszólóm magam, be is fogtam a szám! Zayn bunkó énje mellett ott van az érzelmes srác is. Mondhatni már húgnak tekinti Jade-et, talán ezért is akarja megvédeni. Köszönöm szépen, igyekszem a karaktereknél és az érzelmeknél is. Angel nem olyan csaj, aki térden állva esedezik egy fiúért, így nála nem lehet tudni, mikor flörtöl és mikor nem. Bár, valljuk be, Zayn-nel én is flörtölnék.
      Teljesen jól látod a dolgokat, Jade fél. Az biztos, hogy beindulnak az események, hisz a következő fejezetben már feltűnik az egész banda és beindulnak a dolgok és a kavarás!
      Love, Diana

      Törlés
  4. Hey ya’ babe!
    Nem tudom mikor írtam legutóbb, de gondolom te tisztában vagy vele hogy olvaslak :)♥ Az elejétől kezdve követem a blogot és Jade személyiségének fejlődése lenyűgözött! Annak ellenére hogy ismerlek, sosem mondasz semmit, és ettől izgalmasabb lesz. Nem hittem volna, hogy ezt tervezed. Nekem totál lejött, hogy Zayn mennyire meg akarja védeni Jade-et, amit egyrészt értek másrészt meg nem. Valami van a dologban remélem :D:$
    Imádtam, siess a következővel bubu!
    Lena

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Tudom, természetesen hogy olvasol, mert az orromra kötöd minden szombaton! Nem lenne fair, ha neked elárulnák részleteket, ezért tartom a szám. Zayn vigyázni fog Jade-re, aztán majd kiderül, miért. Nem tudom, szerinted van valami a dologban? :D
      Sietek és köszönöm bubu!
      Love, Diana

      Törlés
  5. Mondtam, hogy elkezdem olvasni, és hát elkezdtem... :PP Egyszerűen imádom!! Nekem a bandából amúgy is Zayn a kedvencem, szóval ezért csak még jobban tetszik és az alap sztori is naon jó!!<33 Ebben a részben Zayn az mondta "Vigyázok rád! Olyan leszek mint a bátyád!" na hát azért én remélem, hogy ennél kicsit TÖBB is lesz!!:P

    Siess!! Puszi! <33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Igen-igen, hogy őszinte legyek, vártalak is :D Nekem volt már egy Harry-s blogom és mivel Zayn-t is imádom, ezért választottam Őt főszereplőnek. Örülök, hogy tetszik az alaptörténet, szerintem nem mindennapi és egyrészt büszke vagyok rá. Kicsit több? Na hát majd meglátjuk! ;)
      Sietek!
      Love, Diana

      Törlés
  6. Fuhh, nagyon tetszik ez a blogod is!!:)) Egyszerűen hihetetlenül írsz, iszonyatosan jól fogalmazol és a story is fantasztikus!!
    Minden este mikor haza érek első dolgom, hogy felnyitom a gépet és rá megyek a blogjaidra!! :PP
    Siess várom!<33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen, igazán sokat jelent! Örülök, hogy tetszik, amit csinálok, mert próbálok mindig fejlődni a bloggal, nem tudom, sikerül-e. Annak külön örülök, hogy minden nap feljössz a blogra, sokat jelent! :)
      Sietek!
      Love, Diana

      Törlés
  7. Üdv újra!!:)

    Anyu már teljesen ki van készülve, hogy állandóan a gépen lógok, a te blogjaidat olvasom, de nem bírok leállni!!:)) <3
    Minden rész amit írsz káprázatos, és egyre csak izgalmasabb és izgalmasabb lesz!! Csak így tovább!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Anyum is ki van készülve, mert én meg állandóan írok! Igyekszem izgalmas részeket alkotni, és nagyon-nagyon szépen köszönöm!
      Love, Diana

      Törlés
  8. Drága Diana !
    Ne haragudj, hogy eddig nem irtam kommentet, ennek ellenere olvastam az osszes reszt. Arra jutottam h bamulatos vagy, bamulatos a tortenet es bamulatos ahogy irsz. De komolyan kb. tatott szajjal olvastam annyira jol irsz !!! Hozd hamar az uj reszt ! :)
    Pusz, A~
    U.i. A blogomon var rad egy kis 'ajandek' a dijaknal. Megerdemled nagyon is ! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Semmi gond! Köszönöm szépen, te vagy bámulatos, amiért olvasol és írsz!♥ Igyekszem a következő fejezettel és remélem, az is tetszeni fog majd.
      Juj, nagyon aranyos vagy, köszönöm, még ma ki is teszem majd!
      Love, Diana

      Törlés
  9. Imádom a blogod és ez a rész is fantasztikus szintúgy mint a többi! Magam elött láto a szereplőket és a történteket. Nagyon jól leírsz mindent. Remélem hamar jön a következő rész! Már alig váro ((:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm és örülök, hogy tetszik! Igyekszem a leírásokkal, ezért nagyon jó, hogy látod a dolgot. Sokat jelent! Igyekszem és sietek!
      Love, Diana

      Törlés
  10. Sikerült megkínoznod. Valószínűleg nincs tudomásod róla, milyen érzés kivárni a szombatokat. Mindig ott hagyod abba, hogy teljesen lázba hozod az embert. Nemrég belekezdtem a másik blogod olvasásába is, és eszméletlen hogy 2 teljesen különféle stílussal tudod életre kelteni számunkra a történeteket. Teljesen lenyűgöztél! Köszönöm Neked az élményt, és felcsigázva várom a folytatást!
    Ezt szeretném ide csatolni, szerepet játszol benne,kérlek nézd meg:
    http://incredibleeworld.blogspot.hu/2013/03/award-1.html

    A lap aljára érve tudni fogod, hogy miért :)

    Dream xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Hát az most jó vagy rossz? :) Én mindig a hétvége miatt várom a szombatot és szenvedek már utolsó pár nap, ti is így éreztek? Próbálom mindig az izgalmas résznél abbahagyni, mert tudom, ha egy könyvnél is így van, azt nem lehet letenni. Most jöttem rá, hogy tényleg teljesen két más stílus, ezét nem szeretem egybe írni a két blogot, mert úgy nekem nem jön át. Én köszönöm neked, hogy írtál!
      Megnéztem és köszönöm! Ezer és ezer köszönet igazán aranyos vagy.♥
      Love, Diana

      Törlés
  11. Kedves Diana!
    Olyan cuki, hogy vigyáz rá!!!!
    Remélem ebből több is lesz!!
    Puszi:XDXDXD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszik és remélem, tovább is olvasod a történetet!
      Love, Diana

      Törlés