Chapter 07. - I'll take care of you

Kedves olvasók!

El sem tudom hinni,hogy ti tényleg vagytok nekem! Egyszerűen annyi erőt ad a sok támogatás, hogy úgy érzem, éjjel-nappal írni tudnék, és ez miattatok van! Nem győzöm megköszönni, próbállak mindig kiengesztelni titeket a várakozás miatt, remélem, sikerült is. Már megírtam a One Love folytatását is és mivel nem tudtam várni tovább, úgy döntöttem, felteszem ide a folytatást, hisz megérdemlitek. Kérlek szépen, ne nyakazzatok le, bár nem tudom, lenne-e rá okotok, de próbáltam jól alakítani a dolgokat, hisz innen már csak felfele vezet az út mind Jade, mind a többiek számára. A fejezetről annyit, hogy spontán ötlet volt az egész, méghozzá a Take Care - a csatolt dal is egyben - adott ihletet hozzá. Van benne egy rész, amit szeretnék bővebben kifejteni majd, mert nem tervezem, hogy ezzel vége a titkoknak és a furcsa dolgoknak. A hosszúságával nekem most nincs bajom, ezt ilyenre terveztem. A következő biztosan hosszabb lesz, emellett tervezek egy szemszögváltást is, hisz nem szeretném az egész történetet mindössze Jade szemszögéből végigvinni. Sokan rendeltetek fejlécet a héten, és ismét elmondom, hogy most tudom csak őket megcsinálni és elküldeni, annak ellenére, hogy volt időm rá, de a blogokkal foglalkoztam. Remélem ez nem baj, mert szívem-lelkem bele fogom tenni az összesbe, már csak azért is, hogy várnotok kellett! Akkor jó olvasást kívánok mindenkinek, véleményeket szívesen fogadok, és még egyszer köszönöm a támogatásotokat!

Love, Diana

Take Care

Ábrázatától vérem arcomba szökik. Nem tudom, miért, de rettenetesen izgulni és félni kezdek, pedig a fiú, aki előttem áll kellemes ismerős számomra. Szemei ugyanúgy csillognak, sőt, a hideg, csípős levegő miatt kipirosodott arca jobban kiemeli ezt.
A kis sárga papírdarabot, amelyre az üzenet volt írva lassan a zsebembe csúsztatom.
- Hol van most? – teszi fel ismét a kérdését, most már idegesebben. Nem értem hirtelen mérges viselkedését, hisz fogalma sincs, ki is Ő, valójában. És őszintén, én sem tudom, ki is már az a Chris, akit én megszerettem és megismertem.
- Nem tudom. – válaszolom halkan. Alsó ajkamat beharapva hajtom le a fejem.
- Ugye nincs itt? – erőszakosan kapja fel a fejem. Egyre jobban kezdek félni. A kávézós viselkedése és most ez azt sejteti, többet tud Ő a dolgokról, mint gondoltam. Hiába tagadja, most tisztán látszik, hogy emlékszik.

Gyengéden kapja el a kezét, s küld bocsánatkérő pillantást felém, ismét. Ez egy pillanatnyi elmezavar volt, de akkor is megijedtem.

- Zayn, mit tudsz róla? – éreztem, ahogy a szívem a torkomban dobog és a fülemben lévő vértől alig hallottam valamit. Össze fogok esni.
- Semmit. – vágja oda gyorsan, s húzza össze magát jobban.
- Ne hazudj! – nem kiabálok, de felemelem a hangom. Igen meglepi ez, elkerekedett szemekkel tekint rám.
Közben el is feledkezek Angel-ről, és mikor eszembe jut, reménykedek benne, magához híven fent ügyetlenkedik valahol.

- Hát jó. De ígérd meg, hogy nem akadsz ki! – bólintással jelzem, hogy nem fogok kiakadni. Aztán ahogy lesz, majd eldől, megtartom-e az ígéretem.
- Emlékszem. Mindenre, amit meséltél. – lassan kezd bele, de nekem ez a pár szó is sokat jelent. Emlékszik! – Azért viselkedtem furcsán, mert.. – nyeli el a szót. – közöm volt Chris-hez. Amiket meséltél, azok borzasztóak voltak és nem hiszem el, hogy egy ilyen lányt, mint te, hogy bánthatott valaki. Tenni akartam valamit ellene, ugyanazt, amit Ő is tett veled. Jade, kérlek, ne haragudj, de – mind a két kezemet megfogja. Közelsége először elbizonytalanít, majd mikor belenézek szemeibe, ismét magabiztos leszek. – vannak kapcsolataim és ezt nem hagyhattam. Chris-t megverték. Muszáj volt tennem valamit és nem láttam más megoldást a problémára. Kérlek, ne haragudj!

Kezemet egyszerre kihúzom szorításából. Könnyes szemmel állok az énekes előtt, aki szánja, bánja bűneit. Igazából én tartom hihetetlennek, hogy ilyet tett értem. Hisz alig tud rólam valamit ezeken a dolgokon kívül, és mégis kiállt értem. Reflexből törlöm le könnyeimet és lépek közelebb Zayn-hez, továbbra is enyhén sokkos állapotban.
- Köszönöm. – ennyit bírok kinyögni, aztán sírni kezdek. Szorosan húz magához, fejemet nyakhajlatába fúrom. Ez az a pillanat, amitől fogva megbízok benne, száz százalékig.
- Vigyázok rád, gondoskodom rólad. Kibírjuk ezt együtt.

Valójában semmit sem tudok róla, mégis biztonságban érzem magam vele. Mintha az a kis darab, ami nem volt meg a Chris-szel való kapcsolatomban, visszatért volna. Ennek ellenére sosem tudnék beleszeretni. Jelenleg senkibe sem tudnék szerelmes lenni.
Pár perc szoros ölelkezés után kezd kínossá válni a szituáció, ezért lassan elhúzódom a csillogó szemű énekestől, aki mosolyogva tekint le rám. Nem sokkal magasabb nálam, termete mégis tekintélyt sugároz.

- Segítsek a dobozokban? – máris mellettem terem, megfogva a nem épp’ könnyű, emlékekkel teli dobozt.
- Jadey, itt is.. – nagy csörömpölésre és Angel hangjára fordulunk hátra. A szőke lány teljesen letaglózva áll a ház ajtajában, szemeit Zayn-en legelteti. Miután eleget bámulta Őt, tekintete kettőnk között kezd járni. Valószínűleg Ő is olyannyira sokkos állapotban van, mint én pár perccel ezelőtt. De esküszöm, vannak utóhatásai, mert néha még most is szédülök.

- Zayn Malik vagyok. – a kapucnis fiú kedvesen nyújtja kezét barátnőm felé, aki egy flörtölős mosolyt ereszt. Megforgatom szemeimet, amit Angel egy kuncogással díjaz. Bár nem látom Zayn arcát, biztosra veszem, Ő is viszonozza a flörtös gesztust.
- Segítek pakolni. – néma csönd után Ő töri meg a légkört.

Hárman pakolunk, rendezzük el a dobozokat. Néha-néha Zayn és Angel felé nézek, akik egymást kémlelik. Na, itt lesz valami! Miután elpakolunk, mindannyian szétszéledünk. Zayn visszamegy a bandához próbálni, míg én és barátnőm a táncterem felé vesszük az irányt.

Érdekes ez a helyzet. Ott volt Chris, akinek a fél életem odaadtam volna, és nem tagadom, most is szeretem. Néha hiányzik és azon kapom magam, hogy rajta gondolkodom, de nem bírom elfelejteni. Fogalmam sincs, mi lesz most. Mi lesz, ha az életembe bekerül a One Direction – hisz így is elég bonyodalom történt már, pedig mindössze az egyik tagot ismerem – és esetleg semmi sem úgy alakul, ahogy azt a fejesek megtervezték? Szerintem egyikőnk sem hitte, hogy meg tudunk mi ezzel birkózni, de Zayn bebizonyította, hogy igen. Nem értem, miért bízom benne és miért engedem közel magamhoz. Talán mert törődik velem?

Az öltözőbe beérve azonnal feltűnik Angel arcán a mosoly, amit egy lapáttal sem lehetne levakarni. Egyre jobban hiszem, hogy vagy dilibogyót evett a lány, vagy esetleg valaki lett az ő dilibogyója.

- Mi az? Ennyire tetszik Malik? – csípősen kérdezem. Most Ő forgatja szemeit. Lassan kezdem bekötni a padon ülve a cipőmet. Sokszor van, hogy teljesen váratlan pillanatokban beugranak dolgok. Normális vagyok, de van, hogy egész nap mindössze öt kis szót mondogatok a fejemben: everything is gonna be alright.
- Nem, de helyes.- lazán teszi fel egyik lábát a fából készült bútordarabra, aztán szenvedve ugyan, de hamar végez cipője bekötésével. Angel-nek sosem ment a cipőkötés.
- Aha. - látványosan nyújtom el a szót. Ez csak én nem hiszem el, vagy mások szerint is hazugság szaga van?

Többet nem is beszélünk, csatlakozunk a többiekhez, akik lelkesen próbálnak új figurákat kitalálni. A mai nap nem a táncról szól, és a kőkemény próbálásról, hanem a figurákról.

- Figyeljetek, mi lenne, ha valami zenére próbálnánk összehozni a dolgokat, és nem csak úgy, találomra? – a nagy káoszban úgy érzem, el kell valakinek rendezni a társaságot. Miután ide-oda ugrálunk és két óra alatt szinte semmit, de tényleg semmit sem sikerült összehoznunk, itt az idő arra, hogy dolgozzunk.
- Oké! – mindenki egyszerre kiabálni kezd. A csapat extázisba jön. Engem állítanak középre. Nem vagyok vezéregyéniség, de ebben a nagy családban általában én rendezem el a konfliktusokat. Ha már körülöttem van elég, itt ne legyen!

Nehezebbnél nehezebb dalokat választunk táncra. Jól megizzadunk. A próba közepén leveszem a pulcsimat, majd a rádióhoz igyekszem, beállítva Justin Bieber As Long As You Love Me slágerének egyik verzióját.
A bokám rettenetesen fáj a sok munkától, de rezzenéstelen arccal, kőkeményen nézek az újabb feladatok elé. Hisz ez az álmom, ezért vagyok itt.
Az estig tartó próbák után én megyek ki utoljára teremből. Erőm nincs a rádiót kihúzni, lekapcsolom a villanyt és követem Angel-t az öltözőben.

- Mi volt az a kis flört Zayn-nel? – érdeklődve ülök le mellé a padra.
- Semmi. Helyes srác, de Jadey, neki te tetszel. – tudtam, hogy ugrat. Kizárt dolog!

- Viccnek is rossz. – ide-oda járkálva keresem a pulcsimat, ami még apukámé volt. Soha az életben nem vesztettem el, úgy vigyáztam rá, mint a szemem fényére. Ha rosszul vagyok, csak belebújok és érzem apa illatát, amitől egyszerre megnyugszom.
- Nem láttad a pulcsimat? – reménytelenül keresem a ruhadarabot.
- Szerintem a teremben hagytad. – szemem egyszerre felcsillan. Hát persze, a teremben levettem és ott hagytam! Ekkora feledékenyt!

Tudva, hogy sötét van már odabent és félek a sötétben, gyorsan indulok is vissza. Épp hogy meghallom Angel szavait, amelyeket kiabálva közöl.
- Én hazamentem, jó éjszakát!

Futva osonok be a terembe, ahol korom sötét van. Utálom a sötétet. Kilátástalanul szemlélek körbe. Annyi eszem sajnos nincs, hogy feloltsam a lámpát, ezért sötétben, kezemre hagyatkozva kutatok a pulcsim után. Mikor végre megtalálom, azonnal ki is ejtem kezemből. Tudtommal senki sincs már itt rajtam kívül, ezért is tartom érdekesnek, hogy megszólal a rádió. Drake dalának ismerős ütemeit vélem felfedezni. A fejemben dúdolom a szöveget, miközben továbbra sem tudom, ki van itt.
Unom már ezt az ’ijesszük meg Jade-et’, ’osonjunk Jade háta mögé’ játékot.

”You won't ever have to worry, you won't ever have to hide, you've seen all my mistakes, so look me in my eyes.” – ahogy a hang felerősödik, rájövök ki az.

Sejtésem sincs, az elmúlt napban miért kezdett foglalkozni velem. Bambán állok a sötétben, átadva magam a dal ritmusának. Két kéz fonódik derekam köré, lassúzásra invitálva. Annak ellenére, hogy nem látom partnerem arcát, ügyetlen lépéseiből lejön, mennyire bizonytalan. Szerencse, hogy énekes a srác és nem táncos, mert egy fontot sem adnék az Ő tudásáért.
Látótávolságom gyakorlatilag a semmiig terjed. Magam elé meredek, továbbra is a dal ritmusára ringatva testem. Néha-néha éneklek pár sort. Biztonságban érzem magam.

Támadóm közelebb húz magához. Fejem erős vállára hajtom, s csukott szemmel élvezem tovább a pillanatot.
- Adjunk egy esélyt ennek. – suttogja halkan. Hangjának lágy ütemei éles késként szelik a levegőt. – Sajnálom, hogy beleavatkoztam az életedbe, de ezentúl muszáj lesz egymásra támaszkodnunk. Nem mondom, hogy szeretned kell, csak adj egy esélyt. Én nem vagyok olyan, mint Chris. – a név hallatára mély levegőt veszek, mire megsimogatja hátamat – Vigyázok rád. Olyan leszek, mint a bátyád. Megvédelek.
- Miért vagy ilyen kedves velem? – őszintén foglalkoztat ez a kérdés. A Bad Boy, akit oly’ sokan ismernek, teljesen más ember, mint amilyennek az újságok leírják. Csodálatos, hogy ennyi idő után törődik velem, pedig mindössze kiöntöttem neki a lelkem, és az egy éve volt. És emlékszik!
- Nem tudom. Megfogott benned valami és segíteni szeretnék. Ismerlek, vagyis az életed egy részét igen. Ezért akarok rád vigyázni. – továbbra sem tiszta az ok, amiért ilyen velem.

Engedem magam az érzésnek, és amíg a négy perces dal tart, csukott szemmel, átélve minden egyes ütemet lépegek jobbra-balra. Biztonságban vagyok. Vigyáz rám!